Ez a kenyér recept nem kapcsolódik persze a szörpökhöz vagy a lekvárokhoz, de mivel ezt is kipróbáltuk (most is ezt eszem), úgy gondoltam, hogy leírom a recetjét.

Házi kenyér recept:

  • 3,5-4 dl langyos víz
  • 2 evőkanál étolaj
  • 4 mokkás kanál só
  • 2 mokkás kanál cukor
  • 1/3 élesztő
  • 1/2 evőkanál ecet
  • 2 evőkanál rozsliszt (helyettesíthető finomliszttel)
  • 1/2 kg finomliszt 

A fentieket összekeverni egy tálba a finomliszten kívül, meleg helyre tenni kb. fél órára (közben lehet inni egy sört)

Ha letelt az idő 1/2 kg finom és 15 dkg réteslisztet jó alaposan össze kell gyúrni. Majd megint meleg helyre tenni fél órára. A réteslisztet ki lehet váltani finomliszttel, de rétesliszttel finomabb.

Fél óra múlva kb. 2-3 szorosára dagad. Ki kell lisztezni egy tepsit, az elődagasztott tésztát kicsit átgyúrni, formázni majd a tepsibe tenni. A tetejét tojássárgájával bekenni.

Rá lehet szórni: korpát, szezámmagot, napraforgómagot, vagy bármit ami tetszik, és bevagdosni egy éles késsel. Letakarva a kemence mellett 1-2 órán keresztül keleszteni (ha nincs kemence megteszi az eddigi meleg hely is). Ennyi idő alatt szépen megdagad, majd előmelegített sütőben a legmagasabb fokozaton megsütni 40-45 perc alatt.

Mi most készítettünk olivás kenyeret illetve hagymás kenyeret. Annyi a különbség, hogy amikor a finomlisztet és a rozslisztet összegyúrjuk, összevágott olivát ill. hagymát is tettünk bele. Remélem érthető (ha nem szólj bátran).

Jó étvágyat és sok sikert!

 

Szerző: zippogyújtó  2009.07.06. 21:34 2 komment

Címkék: blog kenyér recept sütés rozsliszt

A bejegyzés trackback címe:

https://bodza-lekvar.blog.hu/api/trackback/id/tr1001230748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borandi (törölt) 2012.02.24. 20:19:42

Elvittem ezt a kenyér receptet az oldalamra mert kipróbáltam és nagyon jól sikerült.Ez így tökéletes, ahogy van.
Köszönöm
www.utravalo.gportal.hu

zippogyújtó · http://www.zippoongyujto.blog.hu 2012.05.16. 09:42:51

Örülök neki, hogy jól sikerült! Egészségetekre!
süti beállítások módosítása